Napjainkban egyre több ember vásárol illetve épített kandallót. A rengeteg kandalló és betét választék mellett, a megrendelőnek nincs más dolga, minthogy intézkedjen, hogy az előre kijelölt helyére építsék be a lakásnak nemcsak meleget, hanem a hangulatot is szolgáltató berendezést. Ehhez szabadon lehet választani a legkülönbözőbb keretek közül. A kandalló, mint fűtési típus azonban, akármilyen divatos is napjainkban, nem új keletű, hanem több száz éves múltra tekint vissza.

A régi idők kandallói a középkori Európa várait, kastélyait díszítették. A kandalló a XIII-XIV. Században csak egy kastélyon belüli független, nyitott tűzhely volt, amelynek díszítésével hangsúlyozták a tulajdonos rangját. A szabályos kémény a XIII. században jelent meg Londonban. Azonban ezek még nem a mai kor kandallói. Korábban a füst levegőtlenséget okozott és a szikrák miatt is veszélyes volt, a házban szétterülve meleget adott, viszont a kéményen át a huzat miatt viszonylag gyorsan távozott a meleg. Később a tűz köré oldalról zárt építményeket helyeztek el, amelyek a tűz melegét viszonylag jól tartják és az égéstermék útját is, amennyire lehetett, meghosszabbították.

A legkorábbi emlék az angliai Rochester kastélyában maradt ránk és arról tanúskodik, hogy már a XIII. században létezett a kandalló. Ezt követően egész Európában elterjedt a palotákban és kastélyokban. A szegényebbek körében kemenceszerű főző-fűtőalkalmatosságok honosodtak meg. A barokk korban igen magas, mitológiai vagy egyházi témájú szobrokkal, oszlopokkal, virágfüzérekkel díszített monumentális méretű kandallók épültek. Érdekes, hogy Angliában csupán a XVI. század óta ismerik a kandallót. A kandallót fával fűtötték, a többi tűzhelyet általában szénnel. A XV. századi Franciaországban már rendeletek írták elő a kandallóépítés feltételeit, azt, hogy kik építhetnek, kik építtethetnek, és mennyi a kivethető adó.

Ugyanabban az időben a németalföldi és magyarországi kastélyok, főúri lakok termeit már szintén kandallók díszítették. Ezeket a kandallókat nehéz, tömör márvány-, ill. gránitelemekből falazták, többnyire embermagasságú tűznyílással. Magyarországon szép középkori kandallók találhatók a visegrádi, a siklósi és a budai várban. Ugyanebből az időből maradt ránk a budavári palota “alakos cserépkályhája” is. Mátyás király palotájában, amint a budai várban ma is látható, pompás kandallók álltak. Vörös márványból faragott díszes kereteik a hazai reneszánsz legbecsesebb emlékei közé tartoznak. A látogató nemcsak kandallót talál a budai várban, hanem cserépkályhát is, amely német földről terjedt el, a XV. században Maga a kályha feltehetőleg kínai találmány, az i. e. VII. században született.

Európában a XVI. század elején kezdett elterjedni. Nyugat-Európában a kályha először Franciaország keleti részében, főleg Elzászban terjedt el. I. Ferenc idején a fontainebleau-i kastélyban a kályhák már valóságos épületek voltak, amelyekben - a tűztér méretéből kikövetkeztethetően - akár két-három méteres fatörzseket is eltüzeltek. A XVI. század tízes-húszas éveiben kezdtek már tűzálló köveket építeni a kályhákba, amelyeket gyakran két szoba közötti falban helyeztek el, hogy mind a két helyiséget átfűtse. Flandriában hőtartó, zománcozott téglából raktak kályhát. A kémény működésének jelentőségét a XVIII-XIX. Században kezdték felismerni.

Hazánkban a múlt század végétől a harmincas évekig a Zsolnai Vilmos alapította pécsi gyárban barokk, rokokó és klasszicista stílusú kandallókat is készítettek. A középkori kandallók, amelyek szinte kivétel nélkül kőből készültek, általában nagyméretűek voltak, mivel a fűtés mellett sütésre is használták. Ebben az időben a falakat igencsak vastagra képezték. Ahogy az építkezés és a szigetelés technikája fejlődött, a kandallók kisebbek lettek. Belsejükbe, hátsó falukra díszes öntött vas burkolat került, amely kifelé sugározta a meleget. A kisebb terük miatt is vált szükségessé kandallórácsok felszerelése, amelyek megakadályozták, hogy az égő fa, szén a szobában esetleg tüzet okozzon, ugyanakkor a melegre vágyókat is illendő távolságban tartották.

A kandallókeret szintén változik: egyszerűsödik, s a múlt században már gyakran nem kőből, hanem fából készül, csempével burkolva, vagy éppen vörösrézből, ami jól reagál a hőmérsékletváltozásokra. A biedermeier ismét felfedezi ugyanis a kandallót, amelyben a ropogó tűz látványa legalább olyan fontos, sőt fontosabb, mint a meleg. A hetvenes években az energiaipar reformja egy évtized alatt átalakította a föld lakossága jelentős részének az energiafelhasználással kapcsolatos szokásait. A kandallóépítés évszázados hagyományait megőrizve, műszakilag jelentős változások történtek. Természetesen a nosztalgia jegyében megmaradtak a hagyományos kandallók is, de mellettük egy évtized alatt korszerű tűzterű kandallóbetét-típusok százait fejlesztették ki.

Napjaink kandallókultusza némiképp más természetű. A modern kandallók ugyanis elől üveggel fedett zárt rendszerek, amelyek korszerű technológiával készülő égésterében már komfortos melegre elegendő hő termelődik. Miközben a tűz - esetleg fahasábra emlékeztető izzó rudak - látványában gyönyörködünk. Természetesen sokan építtetnek maguknak szabályos kandallókat, ahol fa vagy szén parázslik, ezek azonban, miként az ünnepi asztalon pislákoló gyertya, elsősorban kellemes hangulatot varázsolnak, a fűtés teljes helyettesítésére a mai technológiákkal ugyan alkalmasak, azonban a kandallóra alapozott lakásfűtés jelenleg még ritkaságszámba megy.